A lézeres látásjavító kezelések több százezer forintba kerülnek, ekkora összeget azonban sokan nem engedhetnek meg maguknak, még akkor sem, ha a látásukról van szó. Érdemes azonban egy kicsit számolgatni, mert a lézeres szemműtét ára sokak számára viszonylag hamar megtérül.
Ma már egy jobb szemüveg több tízezer forintba kerül, és legtöbben 2-3 évente lecserélik szemüvegüket. A keret és a lencsék típusától függően egy szemüveg készítés ára akár 60-70 ezer forint is lehet, így az olcsóbb látásjavító kezelések ára gyakran 8-10 év alatt megtérülhet azoknak is, akik csak szemüveget hordanak.
Kontaktlencse viselés esetén még több a rendszeres kiadás. Kontaktlencséket havonta kell beszerezni, gyakran 10-20 ezer forintokért, és akkor még a kontaktlencse folyadék áráról nem is beszéltünk. Kontaktlencse viselés esetén akár pár éven belül megtérülhet a szemműtét ára, még akkor is, ha drágább kezelést választunk.
Azt is vegyük figyelembe, hogy sokan nem csak az egyik segédeszközt használják, hanem mindkettőt, szemüvegük és kontaktlencséjük is van. Ilyenkor a rendszeres költségek összeadódnak, a megtérülési idő pedig még jobban lecsökken.
Felmerül persze a probléma, hogy a látásjavító kezelések árát előre kell kifizetni, így a pénzt előre össze kell gyűjteni a rendszeres kiadások mellett. Ezzel a szemműtétet végző klinikák is tisztában vannak, így szinte mindenhol lehetőség van részletfizetést igénybe venni. A részletfizetésnek köszönhetően a havi kontaktlencse és szemüveg költségeket lehet az elvégzett látásjavítás finanszírozására fordítani.