Hangfoglalás · Hang- és Hangszertechnikai Online Magazin

„Tizenhatod-Easy-Glen”

XVI. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor, Szolnok-Tiszaliget 2009. július 20-26.

Valami történt… Tavaly hihetetlen pozitív szárnyalás volt számomra a tábor egy hete, sokéves hiábavalónak látszó szélmalomharcom az elemekkel végre pozitív végkifejletet sejtetett, idén viszont megmutatta magát a sötét oldal is, elképesztő mélységeket éltem meg a szédítő magasságok mellett. Így kerülnek a dolgok egyensúlyba bennem és körülöttem…

Az idei Gitármánia Tábor valami más lesz, ezt érezni lehetett előre. Zenészbarát módon, egy órával későbbre került minden étkezés, így a bulizók másnap nagyobb eséllyel „támadtak fel” a kívánt időpontra, feszesebb volt a szervezés, mégis mindenre jutott idő, s minden napra jutott jóféle élő koncert is, súlyponti fellépőkkel. Idén volt először Rádió Mánia, mely a tábor területén bármilyen készülékkel fogható volt, de a tábori hangosbeszélőkön és a büfében jobbféle cuccon ki is volt hangosítva, otthon maradt barátaink pedig, az interneten hallgathatták, ha tudták a címet. Az egész napi pörgésben megfáradt siserehad az esti programok után, a büfében próbálhatta ki oroszlánkörmeit – illetve azok hiányában annak hűlt helyét – a JamVOX Gitaraoke versenyen, s volt még a szokásos „a Tábor Legszorgalmasabb Zenésze Verseny” és a Roxiget és Gitármánia Zenekari tehetségkutató is, melynek győztese automatikusan az országos döntőbe katapultálhatta magát.

Megérkezésem után egyik első utam Szelényi –pista- barátom stúdiójába vezetett… hát igen, a Rádió Mánia. Akkor még nem gondoltam, mennyi időt fogok itt eltölteni az előttem álló hét folyamán… Miután Remo megnyitotta a tábort, rögtön műsorváltozás következett, ugyanis a tábori zenekarok összeírása másnapra, az első zenekari gyakorlatra halasztódott. De addig még meghallgathattunk egy remekbe szabott effekt- és erősítő-bemutatót Birta Miki főszereplésével, aki idén sem fukarkodott a poénokkal, volt is derültség bőven. A délután közepén a tábor egy új – s remélem, maradandó – színfoltja, Lombos Marci műhelybeszélgetése következett a büfében, a muzsikálás személyközpontú kérdéseiről, úgy is, mint önkép, önismeret, önmegvalósítás, majd mindezek a szövegírás tükrében. Az ördög ügyvédje is felbukkant az első beszélgetésen, Szappanos Gyuri gúnyáját öltve magára. Este pedig, a Karthago muzsikált nekünk unplugged, óriási hangulatban. A Requiem kétszer is elhangzott, Takáts Tamást láthatólag elragadták az érzelmei, Kocsándy Miklósról kiderült, hogy a dobok mellett az akusztikus gitárt is kitűnően forgatja, Gidó pedig, legyen akármekkora a színpad, egy jelenség. Igen nehezen veszem őt komolyan, de briliáns muzsikus! Nem tudhattam, hogy ez az első koncert lesz az utolsó is, melyet a hét folyamán teljes egészében végighallgatok, de elragadott a hév, s estéim, éjszakáim ezután nagyjából-egészében a rádiózással teltek.

Kemény munka. Ez várt rám a hét hátralevő részében, gyakorlatilag kurzusról kurzusra, majd próbára s utána rádiózni mentem. Közben meg gyakorlás, ha volt hozzá kedv és idő. Kezdődött a nap Lukács Peta haladó gitárkurzusával a nagyelőadóban, napra kiosztott feladatokkal – szólózni tanultunk, ugyanarra az akkordmenetre, de napról-napra más stílusban, Peta házilag készített stílusgyakorlataira. Mindenki megmutathatta magát, a taps és az értékelés sem maradt el. A zenekari gyakorlatot tavaly nem vállaltam be, idén viszont összesorsoltak egy lelkes fiatal csapattal, akikkel tanulságos dolgokon mentem keresztül. Keddtől péntekig délutánjaimba beiktattam az énektanulást, Gereben Zita angyali bájjal és türelemmel, a legegyszerűbb alapoktól felépített óráin. A késő délutánok általában a zenekari próbákkal teltek, majd irány a rádió, ahonnan sokszor másnap hajnalban keveredtem elő.

Közben megpróbálkoztam a Gitaraoke játékkal is, elsőre még sikerült abszolválni a feladatot, de volt olyan éjszaka, mikor egy órát szorongattam a gitárt, mire sorra kerültem, persze már sík ideg voltam addigra, és alaposan felhúztam magam azon, hogy a tanári kar elbaromkodta a dolgot, szándékosan rosszul gitároztak, és csak húzták azoknak az idejét, akik ezt a játékot komolyan gondolták – volna. A harmadik este után nem próbálkoztam többet, de minden elismerésem az ifjú kollégáé, aki derekasan helytállva, s valóban remek gitározással szombat estére magáénak tudhatta a JamVOX masinát! 

Visszatérve még az időrendhez, kedd este a Gitárosok Éjszakáján hizlalhatta hallóidegeit a nagyérdemű, a magyar gitárvilág prominens képviselői Hrutka Robitól Mátyás Attilán keresztül Sidlovics Gáborig, egy dimenzió-kitérővel pedig, Both Miklós, aki magában egy alternatív univerzumot képviselt, mutatta meg, hogy hol tart ma Magyarországon az elektromos gitározás. Produkciójukat a Fényes Ösvény és a Special Providence zenekarok kísérték. Ekkorra én már persze a rádióstúdióban meresztettem, ki tudja, meddig. El ne feledkezzünk még erről a napról, Kaszás Péterről sem, aki Al di Meola melletti bokros teendőit félretéve tett egy szolnoki kitérőt, hogy dobkurzust tartson!

Szerdára már lassan összeállt a kép, hogy mi lenne a kívánatos és elvárható, már ami a zenekari gyakorlatot illeti, a tanári csapat – Sántha Gábor ének-és gitárfelelős, gyakorlatvezető, Angler Ákos dob-, Szabó Károly billentyű- és váltott lovakkal Szappanos Gyuri és Koós László (Csubi) basszusgitár tanárok minden alkalommal előrukkoltak nekünk valami kedvcsináló vagy éppen elbátortalanító produkcióval a „na, ezt valahogy így kéne” felkiáltással. Volt a diákzenekarok között bizony, olyan, amely meglepően profi teljesítményt nyújtott óráról órára, gyanítom azonban, hogy ezek kevésbé az összesorsolt, inkább a műsoron kívül megegyező tagokból verbuválódtak. Ahogy telt a hét, egyre inkább az utóbbi zenekarok kerültek túlsúlyba a gyakorlatokon – péntekre az én összesorsolt zenekarom is feloszlott, békében és egyetértésben. A szerdai nap prominens fellépői Dave Goodman mester Kanadából, aki akusztikus gitározott és énekelt nekünk délután, valamint este a Roy és Ádám Trió volt. Természetesen az éjszakai rádiózás sem maradt el, élő koncertközvetítéssel a nagyelőadóból, mint ahogy minden este, ha a technika is úgy akarta.

Csütörtökre már egészen kezdtük megszokni, hogy Szabó Karesz billentyűművész, a tábor önjelölt kerengő- és üvöltő dervise bármelyik kurzuson és bármikor megjelenhet, hogy kéretlen, de igen konstruktív megjegyzéseivel lendítsen egyet a műhelymunka menetén. És ha már ott volt, megpróbálta rávenni az éppen kurzust tartó tanárt, hogy ugyan már, énekelhetnék-e el egyszer a Gerorgy Porgyt a Totótól. Ez többször sikerült neki, mint ahányszor nem. Minden nap akadt más leosztásban improvizációs kurzus is, amelynek során a különböző hangszerek kísérő- és szólófunkcióiról, ezek egymást kiegészítő munkájáról tanulhattunk interaktív módon, élő zenei kísérettel. A csütörtök valahogy a különleges produkciók napja volt, hiszen az ének kurzust követően énekeffekt-bemutatót láthattunk Hornai Zóra és Zámbó Tamás elővezetésében (Nossa zenekar), ezt követte az Akusztikus Gitár-kommandó rajtaütése, majd este videó-művészeti előadással megtámogatott Live Act-et (Digit All), és az Alanis.hu zenekar debütáló fellépését láthattuk-hallhattuk. Utóbbiban a Pacziga Linda – Lukács Peta művészházaspár mellett basszusgitáron az eddig inkább tollforgatóként ismert Kovács Héda exponálta magát.

Péntekre virradóra hajnali öt után keveredtem elő a rádióból, lefeküdni ilyenkor már minek, mondhatnók, de én tudtam, hogy kell még plusz energia, hiszen a napi rendes kurzusok mellett ekkor sem maradtak el az egy-egy napra meghívott művészek műhelykurzusai. A tematikus hangszeres- és hangfelvétel-készítési kurzusok mellett, a nap egyik újdonsága, Csiba Lajos tanár úr volt a Magyar Rádióból, aki a rádiós zenei szerkesztésről tartott műhelybeszélgetést, Szelényi –pista- értő asszisztálásával. Közben pedig, az MR1 Kossuth Rádió csipet csapata orvul letámadta Remót a kezdő gitárkurzuson – ej, de megnéztem volna!  Estefelé már javában készültünk a másnapi utolsó zenekari gyakorlatra a cimborákból összeállított zenekarral, s a szombat esti záró koncert fellépése is kezdett körvonalazódni a fejekben. Időközben lezajlott a Roxiget-Girtármánia tehetségkutató is, a győztes zenekar a már említett döntőbe jutással és értékes tárgynyereményekkel lett gazdagabb. Hadd tegyek itt azonban egy kitérőt a rádiózás irányába, ugyanis hihetetlen volt, amit ezalatt a szűk hét alatt átéltünk mi néhányan, volt ebben valós idejű zenei szerkesztéstől élő kapcsoláson - „száguldó mikrofon”- és villám-stúdióinterjún keresztül közel egy órás mélységi beszélgetésig minden. Ez utóbbira különösen büszkék vagyunk, -pista- meg én, hiszen Lombos Marcival beszélgettünk a rockzene üzenetéről péntek hajnali négy és öt között, mígnem megjelent Szabó Karesz és okvetlenül Georgy Porgy-t akart énekelni. Sikerült is neki, hisz épp jelen volt egy kitűnő énekesnő is, aki tudott és akart is, ott és akkor.

Szombaton már kezdtem szétesni gépészetileg, jóformán csak a kávé tartott ébren, de azért még odatettem magam a haladó gitárkurzuson és a zenekari gyakorlat is prímán sikerült. A délután összefutottam Benkő Zsolti barátommal, aki leugrott blues-gitárkurzust tartani aznap, majd az est fénypontja, a tábori zenekarok koncertje következett, alkalmi csapatommal az első félidőben kaptunk lehetőséget. Mindkét dalunkban volt bőven kifogásolni való, már ami az én produkciómat illeti, bőven adott gondolkodni valót ez az ott töltött tíz perc. Az est bombameglepetése az AWS zenekar volt, akik nem jártak egy kurzusra sem, nem jelentkeztek a tehetségkutatóra se, majd egy olyan komplex, profi screamo-emo produkcióval szakították le a fejünket, hogy a vezetőség jelen levő tagjait elöntötte az epe. Fel is lettek a srácok világosítva, hogy ez a tábor elsősorban és legfőképpen arról szól, hogy az emberek segítsék egymást és hagyjanak magukon segíteni. Néma gyereknek anyja se, tudjátok…

Az utolsó este került sor a tárgynyeremények szétosztására is, Remo elmondása szerint, idén inkább a nagyon fiatal muzsikuskollégákat támogatták, így ifjú kezekbe került a fődíj, egy GREG márkájú csöves fej-láda erősítő is. Voltak közöttünk örvendetesen fiatal titánok is, elképzelem, mi lesz belőlük 10 év múlva, ha már 13-14 évesen ilyen adagban kapják a bátorítást és inspirációt. Akármi, vagy semmi sem…

Epilógus

Hazaérkezvén nagyon el voltam keseredve. Arra gondoltam, hogy ha ezek a nálam 10-20 évvel fiatalabb kölykök már most így muzsikálnak, mi keresnivalóm van nekem ebben a szakmában? Vagy megemberelem magam, vagy apámnak lesz igaza, aki valaha maga is zenész volt, és számára az én 19 éve tartó próbálkozásom egy múló, felesleges és nagyon költséges hóbort. Arra gondoltam, hogy fogom az összes gitárom, és leviszem a kuka mellé, mert semmi értelme az egésznek. Aztán mégis a jobbik eszem kerekedett felül, maradtak a gitárok.

Estefelé elindultam valahová. Az utcára leérve nem tudtam, mi olyan furcsa. Hát persze, nem húzza le a kezem a gitártok súlya! Igen, valami történt…

Illés Norbert Géza – twangman@zenesz.info

Budapest, 2009. augusztus 30.




Kapcsolat     Impresszum     Médiaajálat    

Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2018