XVII. Gitármánia és az Év Legjobb Új Gitárosa - Összefoglaló 

2010. augusztus 4. 05:40

Ebben az írásban Lovrek Krisztián foglalja össze egy beszámolóban a táborban átélt élményeit. 

XVII. Gitármánia Tábor és az Év Legjobb Új Gitárosa tehetségkutató összefoglaló 

Nem is tudom hol kezdjem. Az ilyen beszámolók általában mindig töltve vannak köszönömökkel, ami az átlag olvasó számára baromi unalmas, és semmitmondó tud lenni, azonban jelen esetben nem igazán tudok tőle eltekinteni, mert itten kérem nagyon fontos dolgokról van szó! Azért inkább mégis megpróbálom valahogy, és a lényegre koncentrálok!

Adott nekünk egy Andrásik Remónk, aki 17. éve rendezi meg a Gitármánia Tábort, mert majd' 2 évtizeddel ezelőtt, az élő zene és zenészek haláltusájának utolsó óráiban aktív muzsikusként ráeszmélt arra, hogy ha nem nevelünk zeneértő közönséget a jövő számára, nekünk zenészeknek előbb-utóbb nem lesz kinek játszanunk, legfeljebb egymásnak, de abból meg megélni nem lehet ugyebár..

Ugye mennyire logikus? Miért nem gondolnak ebbe bele azok a jó emberek is, akiknek elvileg az volna a szakmájuk, hogy ezt az országot helyes irányba kormányozzák, hogy többek közt a kultúrális értékeinket a megőrzésen túl esetleg tovább is gyarapít(has)suk?? 
Ugyanis ha valamiben, hát zenében igazán jók vagyunk. (És természetesen itt nem a szánalmas mulatós "sztárokra" gondolok ) 

Most hagyjuk a Bartók és Kodály által elhintett dolgokat, és nézzünk inkább kicsit a mába, hiszen mi most élünk, és nem 100 évvel ezelőtt! 

Szóval ott tartottunk, hogy van nekünk egy Andrásik Remónk, aki Magyarország (zenei) büszkeségeit évről-évre maga mellé állítva fáradhatatlanul küzd azért, hogy a fiatalságnak ne Dj. Faszomszky neve jusson eszébe egyből, ha a "zene" szót meghallja..

Mily' nemes a cél, s nekünk feltörekvő, (a szó minden értelmében) gyakorló zenészeknek (is) kutya kötelességünk hírét vinni szerte a világban, hogy mekkora csoda zajlik ott egy hétig, hogy mitől érzi azt majd' minden táborlakó a móka végeztével, hogy őt bizony kiszakították az "otthonából", abból a közegből, ahol igazán felszabadultan érezheti magát, és valami csúnya, zord világban kell a további 51 hetet végig küzdeni, amit egyébként (sajnos) maga a való élet.

300 fő. Kb. ekkora fizetőképes bázisa van évről évre a tábornak, hiszen érdeklődőből biztosan volna sokkal több, ahogy én is egész életemben szerettem volna részt venni benne, csak az anyagi és aztán később egyéb körülményeim valahogy mindig úgy hozták, hogy végül sehogy sem sikerült. 

No de, itt volt ez az ujgitaros.hu oldalon indult "Az Év Legjobb Új Gitárosa" tehetségkutató - a verseny szót direkt nem használom, tekintve, hogy a zene nem sport, így nincsenek objektíven mérhető mérőszámai - amelynek eredményeképp 7 igen tehetséges fiatal, köztük jómagam is részvételt "nyertünk" a táborba az interneten közzétett nevezéseink alapján, és most már tudom, mindannyian tudjuk, hogy mit vesztettünk az elmúlt 17 évben..

Elnézve az előzetes programot, személy szerint nagyon vártam az egészet, tekintve, hogy az ország profi zenészeinek krémje meg-megfordul a Szolnokon eltöltött egy hét során!
Egy zenésznek ez maga a mennyország, hiszen találkozhat, testközelből ismerkedhet meg azokkal, akiket addig csak legfeljebb képeken, vagy a TV-ben látott. 

És akkor itt emelném ki a személyes kontaktus szerepét és fontosságát! Ugyanis a táborlakó itt saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy ezek a hangszeres guruk is "csak" emberek, érzésekkel, hibákkal, pont ugyanolyanok, mint bárki más. Vannak köztük rettentő mókás, és visszahúzódóbb emberek, akárcsak a "civil" életben. De egy valami mindenkiről elmondható: a segítőkészség! 

Itt bármit megkérdezhetsz a kurzuson, vagy ha ott nem mered, akkor utána/előtte a büfében. Olyan dolgokat, amelyeket otthon ülve, és újságokat bámulva talán évekig nem tudtál megfejteni! És ezek bizony megfizethetetlen dolgok, ahogyan az is az, hogy meghallgathatod pl. Lukács Petát, hogy hogyan, s miként gondolkozik a zenéről, gitározásról, és mellette láthatod/hallhatod "akcióban" az ország régóta legendás zenészeit, mint pl. Alapi István, vagy épp Szekeres Tamás, netán Szappanos György. Aztán ha úgy adódik, akár muzsikálhatsz is velük egy kicsit. Ezek egy zeneszerető ember számára óriási élmények. Nekem legalábbis mindenképpen azok voltak, hiszen kölyökként szájtátva bámultam ezeket a legendákat, most pedig úgy beszélhettem velük, mintha ezer éve ismernénk egymást, ami abból a szempontból nem is hülyeség, hogy végtére is mindannyian ugyanazon a nyelven próbálunk beszélni, a zene univerzális nyelvén. 

Nem túlzás, ha azt állítom: sokan más emberként tértünk haza az egy hét során átélt élmények hatására!

Persze órákig ömlenghetnék még arról, hogy milyen jó volt ez tábor, de szerintem éppen elég, ha azt mondom, hogy a zárónap után szinte azonnal ugyanazzal a nosztalgiával telt kellemes érzéssel gondoltam vissza a történtekre, mint ahogy teszem azt évek óta a 18-20 éves koromban megélt időszakra, amelyet életem talán legszebb korszakának tartok, és amelynek már 7 éve vége..

Azt mondják, az idő mindent megszépít, itt erről most szó sem lehet! 

Jövőre mindenki jöjjön el, aki eddig halogatta a dolgot, de érteni szeretné miről beszéltem, akik meg ott voltak, azok úgyis ott lesznek!

Lovrek Krisztián

forrás: http://lovrekkrisztian.blogspot.com/2010/08/xvii-gitarmania-tabor-es-az-ev-legjobb.html