2010. július 29. 13:36
A múlt szombaton véget ért a márciusban meghírdetett Ki lesz az év legjobb új gitárosa? verseny. Lukács Peta a verseny egyik zsűritagja és a srácok felkészítője írt egy pár gondolatot a blogján, amellyel tiszta szívemből egyetértek, és amit most bevágok ide is, amíg ki nem pihenjük magunkat és egy hosszabb beszámolót el nem készítünk.

A hét végén ért véget a tizenhetedik alkalommal megrendezett Gitármánia Tábor Szolnokon. Idén kicsit más volt a program, mint eddig, mivel a Sony Music és a Hanosz által meghirdetett "ujgitaros.hu" verseny döntője is itt került megrendezésre, ráadásul a hét döntős egész héten itt készülhetett a nagy megmérettetésre.
Roppant tanulságos volt ez az egész. Nem akarok -nem is tudnék jelenleg- részletes élménybeszámolót írni az egész táborról, inkább a hét gitárosra, és a versenyre reflektálnék.
Bevallom őszintén, kicsit aggódtam, mivel azon kívül, hogy a zsűri tagja voltam, egész héten a gitárosok "mentoraként" is tevékenykedtem. Önmagában nem ez aggasztott, sokkal inkább a hazai "szakmában" uralkodó fikkantás, versengés, egymás eltaposása, amit most már több mint két évtizede tapasztalok. Ráadásul egy efféle konkrét versenyhelyzet még inkább ki szokta élezni a feszültségeket. Legnagyobb megdöbbenésemre és örömömre egyáltalán nem így történt! A gitárosok gyakorlatilag egész héten együtt bandáztak, segítették egymást a felkészülésben, és türelmesen, fegyelmezetten tolták végig a későesti próbákat. Nem győztem, és most se győzöm hangsúlyozni, hogy a "verseny" kifejezés nagyon szerencsétlen a zene esetében, és azt gondolom, ezt végső soron ők is megértették. A döntő után mindenki gratulált a győztesnek, de a többieknek is, és úgy láttam, senki nem tört össze. Mindenki remekül helyt állt egész héten mint gitáros, és mint ember. És ez a legfontosabb. Nekem legalább is ez okozta a legnagyobb élményt.
Ezúton is szeretném megköszönni nekik az egész heti munkájukat, együttműködésüket, a zene iránt tanúsított alázatukat, ami remélem, megmarad egész életükben, munkásságukban.
Azt gondolom, valójában nem a versenyt, hanem a díjakat nyerte meg Lee Olivér;
az egész rendezvény nyertesei Virághalmy Bálint,
Lovrek Krisztián,
Cseh István,
Verók Andris,
Erdősy Lacika,
Z. Kiss Zalán
és Olivér. Na meg persze én! :-) De komolyan. Olyat kaptam ettől az egy héttől, ami az egész szakmára ráférne: egy kis hitet, hogy tényleg van értelme zenélni, gitározni egyszerűen csak azért, mert jó! Örülhetünk egymásnak, segíthetjük egymást, és ha így állunk az egészhez, a végén még mindenki jól jár! Furcsa amit mondok ugye?
Pedig nem lehetetlen...
Lukács Peta
Aki kíváncsi arra, hogy mit gondolnak a versenyről és táborban eltöltött hétről maguk az "Újgitárosok", az az alábbi linken talál további beszámolókat erről:
Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2012